Azon a napon, 2025. május 6-án, dél körül Budapesten a szokásos káosz uralkodott a Népliget autóbusz-pályaudvar körül. A tavaszi záporok után a forgalom lelassult, a sofőrök türelmetlenül dudáltak, a turisták pedig csomagjaikkal botladoztak a tócsák között. A gyalogosok esernyővel a kezükben kerülgették a pocsolyákat, és próbáltak nem elcsúszni az esőáztatta járdán. A 99-es busz épp a megállóba gördült be, miközben a távolban egy hajléktalan férfi próbálta kitörölni a kabátujjával az arcába csapódó esőt. De nem ő volt az, aki igazán felkeltette a figyelmet aznap.
Jobban tisztítja az ereket, mint bármely kezelés! Próbáld ki!
4 órája
A figyelem középpontjában egy vékony testalkatú, sápadt arcú, kb. hatéves forma kislány állt, aki egy narancssárga hátizsákot szorongatva álldogált a tömeg közepén. Egyedül volt. Teljesen egyedül.
– Anyu? – suttogta halkan, alig hallhatóan. – Apu?
A járókelők többsége ügyet sem vetett rá. Néhányan odapillantottak, de aztán mentek tovább – ki a dolgára, ki a busz után rohanva. Egy hölgy egy pillanatra megállt, de aztán megrázta a fejét és elsietett.
A kislány nem sírt. De az arca… az arca olyan volt, mint akit már rég nem lep meg, ha valaki nem segít.
Ekkor tűnt fel a színen Tordai Júlia, egy ötvenes éveiben járó, elegáns, mégis kissé megviselt nő. Tanárként dolgozott Zuglóban, és épp egy vidéki konferenciáról ért vissza a budapesti buszpályaudvarra. Egy kicsit ideges volt, mert késett a busz, fájt a háta, és lemerült a telefonja.
Felfedezték a
cukorbetegség fő
ellenségét!
A cukor 3,8-ra csökken
2 órája
Ám ahogy kiszállt a járműből, szinte azonnal észrevette a kislányt.
– Szia… jól vagy? – kérdezte tőle óvatosan, lehajolva, hogy a szemébe nézzen. A kislány csak bólintott. Nem mozdult.
– Elvesztél? Vár valaki?
– Azt hiszem… nem tudom – suttogta a kislány. – Azt mondták, várjak itt.
– Kik mondták?
– A bácsi. És a nő, aki vele volt. Azt mondták, visszajönnek.
– Mióta vagy itt?
– Reggel óta. Azt mondták, elmennek pékségbe.
Zúgó fej és magas vérnyomás? Amíg az ér fel nem szakad és agyvérzést nem kap, sürgősen igyon meg egy erős...
4 órája
Júlia lesápadt. Reggel óta?! Az legalább négy órája volt. Körülnézett, de senki nem tűnt úgy, mintha keresne egy gyereket.
– Mi a neved, kicsim?
– Matild.
– És tudod a vezetékneved is?
– Nem… csak anyu mondta, de elfelejtettem.
– Hány éves vagy, Matild?
– Van nálad valami papír? Cetli? Telefon? Bármi?
Matild megrázta a fejét, de aztán elővette a kis hátizsákját, és előkotort belőle egy plüss nyuszit meg egy félig elázott kekszes zacskót.
A szakértők erről nem szólnak a magas vérnyomásban szenvedő betegeknek. Az erek 8 nap alatt megtisztulnak, ha éjszaka iszol
6 órája
Júlia sóhajtott. Ez így nem lesz jó.
– Tudod mit, Matild? Gyerünk be oda – intett a pályaudvari kis rendőrségi fülke felé. – Megkérjük a rendőr bácsit, hogy segítsen neked, jó?
– Nem mehetek idegenekkel – mondta halkan a kislány.
– Akkor szerencséd van – mosolygott Júlia. – Én tanár vagyok. Nem vagyok idegen. És nem is vagyok egyedül. – Ekkor előhúzta a névjegykártyáját, amit még mindig a konferencia kitűzője mögött tartott. – Tessék, ez vagyok én. Most együtt megyünk, és kiderítjük, hol lehetnek a szüleid. Jó lesz így?
Matild habozott, aztán bólintott.
Így indult el egy egészen szokatlan nap Budapest szívében, egy olyan történet, amire senki nem számított – legfőképp nem egy hét éves kislány és egy fáradt, de bátor tanárnő.
Van otthon, és 3-mal jobban eltávolítja a visszereket, mint a lézer
3 órája
A rendőrségi fülke légköre nem volt épp barátságos. A neonlámpa zúgott, a pult mögött ülő őrmester, Németh Zoltán, épp kávét kortyolgatott és a monitorra bámult, amikor Júlia és Matild beléptek.
– Jó napot – szólalt meg Júlia határozottan. – Egy kislányt találtam a pályaudvaron, már reggel óta itt van egyedül.
Zoltán letette a bögrét, felállt, és azonnal átváltott hivatalos üzemmódba.
– Ez komoly? – kérdezte, miközben elővette a jegyzetfüzetét.
– Nagyon is – bólogatott Júlia. – Azt mondja, egy férfi meg egy nő hagyta itt, azt ígérték, visszajönnek, de ez négy-öt órája lehetett.
A kislány csendben állt, ujjait a plüss nyuszija fülén csavargatta.
– Mi a neved, kicsim? – kérdezte Zoltán kedvesen.
– Matild.
– És a vezetékneved?
– Nem tudom… talán… talán Márkus?
Júlia felkapta a fejét. – Ezt most mondtad először.
– Most eszembe jutott – felelte a kislány halkan. – Anyu mindig azt mondja, hogy Márkus Matild, gyere ide!
Zoltán bólintott, közben gépelni kezdett.
– Rendben. Megnézem az adatbázisban, van-e bejelentett eltűnés vagy keresett személy. Addig ültessék le ide, hozok neki teát.
Pár perc múlva visszatért egy bögre citromos teával. Matild udvariasan megköszönte, és kortyolni kezdte.
Hogyan fizethet legálisan háromszor kevesebbet az áramért? Íme!
5 órája
Júlia közben aggódva figyelte.
– Hallott már ilyesmiről? – kérdezte halkan Zoltántól. – Hogy valaki csak úgy otthagyjon egy gyereket?
– Sajnos igen – bólintott a rendőr. – De az is lehet, hogy baj történt. Baleset. Elrabolták a szülőket. Vagy… – megingatta a fejét. – Inkább nem találgatok.
– Van rokonom a Belvárosban – szólalt meg Matild hirtelen. – A nagymamám, a Mária néni. De nem tudom, hol lakik. Csak azt, hogy van egy fekete macskája, és mindig azt mondja, hogy „meg ne gyere nyakamba hirtelen, Matildka!”
Zoltán halványan elmosolyodott.
– Ez már valami. Próbáljuk meg ezzel. Felhívom a gyermekvédelmet is, de addig jó lenne, ha nem kéne itt ülnie órákig.
– Elvihetem magammal? – kérdezte Júlia. – Csak pár órára, míg kiderül valami. Én tanár vagyok, van erkölcsi bizonyítványom is. Zoltán habozott, de végül bólintott.
– Rendben. Felírom az adatait, és kérek egy ideiglenes gondviselői igazolást. De ha bármi gyanús történik, azonnal hívjon.
Egyszerű módszerrel
csökkentheted az
otthonod áram
fogyasztását!
5 órája
Egy órával később Júlia és Matild már egy zuglói lakásban ültek. A tavaszi nap újra kisütött, és a konyhaasztalon kakaó, pirítós, meg egy fél narancs várta a kislányt.
– Mi lesz most velem? – kérdezte Matild, miközben hintázott a széken.
– Együtt kiderítjük – felelte Júlia. – Holnap beugrunk egy iskolába is, hadd nézzenek rád. Aztán talán jelentkezik valaki.
– És ha nem? Júlia elmosolyodott.
– Akkor keresünk. És nem adjuk fel.
Matild bólintott. A szemében először csillant fel valami: bizalom. Ekkor azonban csengett a telefon.
– Halló? Igen, Tordai Júlia. Tessék? Aha… Mi?! Hogy mit mondott a nő, aki bejött a rendőrségre?
Júlia elfehéredett, és Matildre nézett.
– Matild, valaki azt állítja, hogy az anyád.
A kislány szeme összeszűkült. Egészen más hangon szólalt meg, mint eddig:
– Ő nem az anyám. Ő… ő a barátnője annak a bácsinak, aki elhozott. Ne hagyj egyedül vele. Kérlek. Júlia letette a telefont. A szíve hevesen vert.
– Matild, biztos vagy benne, amit mondasz? – kérdezte óvatosan. – A nő azt állította, hogy te vagy az ő lánya, és tegnap délután elveszettél. A kislány fejét rázta.
– Ő nem az anyukám! A bácsi meg a nő… mindig kiabáltak. A bácsi azt mondta, hogy csak egy éjszakára kell valahová elmenniük, aztán soha nem jöttek vissza.
– És az igazi anyukád? Róla mit tudsz?
– Csak a hangját hallottam a telefonban egyszer. Azt mondta, vigyázzak magamra. De aztán a nő elvette a telefont, és soha többé nem beszélhettem vele.
Aki cukorbeteg - olvassa el gyorsan mielőtt törlésre kerül
5 órája
Júlia torkában gombóc nőtt. Nyilvánvaló volt: valami sötét ügy áll a háttérben. Azonnal visszahívta Németh Zoltánt a rendőrkapitányságon.
– Halló, Zoltán? Beszélt azzal a nővel, aki állítólag Matild anyja?
– Igen, bent van nálunk. De valami nem stimmel. Kikerestük a központi adatbázisból, nincs is bejegyezve neki gyerek. Egy volt élettársra hivatkozik, aki viszont már körözött csalás miatt.
– Akkor kérem, ne engedjék el! Matild fél tőle.
– Ne aggódjon. Már beindítottuk az eljárást, gyámügyes is úton van. De van egy fejlemény… egy asszony jelentkezett a XVII. kerületből. Azt állítja, hogy ő Matild nagymamája. És van nála fénykép, régi oltási könyv, meg egy dosszié.
– A neve véletlenül nem Márkus Mária?
– Dehogynem. Honnan tudja?
Júlia elmosolyodott. – Matild emlékezett rá. A fekete macskára is.
Egy órával később kopogtak Júlia ajtaján. A küszöbön egy hatvanas éveiben járó, alacsony asszony állt, kezében régi album és egy plüssnyúl párja.
– Jó napot kívánok. Márkus Mária vagyok. Matild… Matild az unokám. – Elcsuklott a hangja. – A lányom… az anyja… két éve eltűnt. A rendőrség szerint külföldre ment. Azóta próbálom felkutatni a kicsit, de minden nyom elveszett.
Júlia hátralépett.
– Jöjjön be, kérem. Matild épp rajzol.
Aki cukorbeteg - olvassa el gyorsan mielőtt törlésre kerül
5 órája
Mária belépett. A nappaliban Matild egy rajzot színezett, de amint meglátta az asszonyt, felkapta a fejét. Egy pillanatig csak nézték egymást. Mária letérdelt elé, elővette a nyulat.
– Emlékszel rá? Kettő volt belőle. Az egyiket mindig nálad hagytuk.
Matild odaszaladt, és átölelte az asszonyt.
– Te vagy az igazi nagymamám. A Mária néni.
A következő napokban gyorsan zajlottak az események. A gyámhatóság ideiglenesen Márkus Máriát jelölte ki Matild gondviselőjének. Júlia tanúként segítette az eljárást, és minden nap érdeklődött a kislány után.
Egy héttel később, május 17-én, egy vasárnap délután, Júlia egy hívást kapott.
– Szia, itt Matild! Azt szeretném kérdezni… eljöhetek holnap a sulidba? Még mindig akarok tanulni nálad!
Júlia elmosolyodott, és könnyes szemmel válaszolt:
– Természetesen, Matildka. Mindig lesz helyed az osztályomban.
És talán a szívében is.
