3 dolog, amit csak egy édesanya halála után tanul meg az ember

Egy anya elvesztése óriási veszteség az életben, hiánya és a maga után hagyott űr fájdalma egy életen végigkísér. Vannak dolgok, amelyek természetesnek tűnnek amíg ő velünk van, és vannak dolgok, amelyekre igazán csak az ő halála után eszmélünk rá.

1. A gyász nem folytonos és nem kizárólag csak könnyekkel fejezhető ki
Valaki, aki fontos volt számunkra, elment. A szívünk darabokra törik. Ilyenkor a gyász természetes, de mind különbözőképen gyászolunk. A gyász megnyilvánulhat mint düh, bánat, önhibáztatás, félelem, és néha mint béke. Ez kiszámíthatatlan és igen, néha fárasztó.
Ahogy az idő telik, a könnyeket fokozatosan felváltja a félelem, a düh vagy a harag, amelyek mind az elszenvedett veszteségre vezethetőek vissza.
Annak ellenére, hogy sok időn keresztül próbálunk nem beszélni róla – akár családon belül sem –, mindig lesznek olyan helyzetek, amikor önkéntelenül bár, de újra szembesülünk a hiányával és a fájdalommal, amit ez okoz – ha egy barát kérdez róla, ha valaki arról mesél, hogy az édesanyjával ebédel délután, ha eljön anyák napja, vagy akár az, ha a menyasszonyi ruhát nélküle kell kiválasztani.
A gyász a mély szeretetből ered, amelynek sosincs vége. Csak megtanulunk összehangolódni mindazokkal az érzésekkel, amelyeket ez kivált belőlünk, ugyanakkor tudatosítani a szeretetet, a fájdalmat, a veszteséget.

2. Nincs pótlék, nincs helyettesítő
Egy anyát senki nem helyettesíthet. Mindenki a maga módján szereti édesanyját, aki törődik velünk, ha betegek vagyunk, legjobb tudása szerint irányítja életünket, meghallgat és feltétel nélkül szeret minket.
Egy anya számára mindig a gyermeke áll az első helyen. És ezt mi érezzük. Tudjuk, még akkor is, ha ezt ő nem mondja. Kilenc hónapon át vigyáznak ránk mielőtt megszületünk, majd az első találkozáskor az öröm könnyei között ölelnek át védelmező karjukkal. Így köszöntenek a világon. A világon senki nem helyettesítheti azt a személyt, aki talán jobban szeretett önmagánál.
Az öröm a szemében, amikor találkozunk, az ölelésre nyíló karjai, a fájdalom a szemében, amikor elbúcsúzunk tőle, mind arra emlékeztetnek, hogy mennyire szeretett minket. Ezeket a tulajdonságokat másokban is próbáljuk felkutatni – keressük azt a meleg szeretetet, a ragyogást, az együttérzést és azt a kedvességet, amely édesanyánkból sugárzott, a kedves szavakat és az erős karaktert. Néhányat ugyan megtalálhatunk másokban, de mégsem lesz senki, aki őt helyettesíthetné. Mert ő semmilyen formában nem helyettesíthető.

3. Mindig lesznek, akik szeretni fognak téged, és mindig lesznek, akiket szerethetsz
A családtagok és barátok mindig szeretni fognak. Talán nem tudják teljes mértékben pótolni a lelkünkben tátongó űrt, de mégis érdemes kinyújtani a kezünket feléjük. Talán nehéz újra kinyitni az ajtót a világ előtt és beengedni azokat, akik még mindig velünk vannak és még mindig szeretnek minket, de talán ott áll valaki, aki arra vár, hogy szerethessen minket, s akinek szüksége van a szeretetünkre.
Ott van egy édesapa, ott vannak a barátaink, akik törődnek velünk, ott van az életünk párja, aki a végsőkig hajlandó támogatni szeretetével. A család, a barátok rengeteg lelki erőt képesek önteni belénk, ezért nem szabad őket eltaszítani magunktól. Ha vannak, akiket szerethetünk, az jelenti az igazi lelki gyógyulást egy ilyen veszteség után. A szeretet adása több szeretet áramlását idéz elő életünkben.

Édesanyánk az első az életben, aki megtanítja, hogy mi az igazi szeretet. Az ő tiszteletére nekünk az a feladat jutott, hogy továbbítsuk ezt a szeretetet, amerre csak tudjuk.